Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ANYASÁG

Az anyaság az egyik legtiszteletreméltóbb állapot a régi magyaroknál. 

A teremtés megismétlődését látták a születésben, és az anyára is úgy tekintettek, mint aki a teremtés titkának közelébe jutott, s aki ebből következően nem csupán védelmezettje, hanem megtestesítője is az eredeti egység kettétörésekor létrejött égi, szellemi, atyai minőség mellett létező földi, testi, természeti, anyagi, mint anyai minőségnek, elvnek.
 
Ez a titokzatos kapcsolat a magyar nyelvben is kifejeződik az anya - anyag szavak (a latin mater - materia mintájára a nyelvújítás korában megalkotott) összefüggésében. (Az anya szóval kapcsolatot mutatnak még a leány-lány, az ángy, a nyanya, a banya és az anyó, anyós szavaink is. Egy másik, anya jelentésű magyar szótő, a régi em- rejlik Emese, Emőke, Emőd neveinkben és emlő szavunkban is.) 

Ahogy a teremtés folyamatában a férfi minőségű szellem mellett az anyagi, természeti oldal, mint az isten női fele jelenik meg, úgy valósul meg ez a misztérium azáltal, hogy az égből érkező léleknek az anya ad testet. A mitikus hősök anyja földi, apja égi eredetű, mint Álmos születésének mítoszában Emese és az őt megtermékenyítő égi Turul madár. Az anyaság, a szülés, az élet teremtése, mint a férfiak számára ismeretlen vallásos élmény a nő számára beavatás: megjelenik benne egy olyan, a köznapin túlmutató teremtő mozzanat, ami az anya számára is egy magasabb minőséggel, női istenanyával való azonosulást teszi lehetővé. 

Az anyaggal tehát szoros kapcsolatot mutató női teremtő princípium Földanyaként is megjelenik. Az anya szülőképessége is összefügg a föld termőerejével, hiszen ami az anyagi alkotórészt illeti, minden a föld méhéből ered, és belé tér vissza. A vetést egykor megtermékenyítési szertartásként élték meg, a magot úgy szórták a majdan tápláló, az életet, a búzát adó anyaföldbe, mint mindeneket szülő anyába. A bölcs, mindeneket segítő Földanya az, akit a mesehősnek "öreganyám"-nak kell szólítania, hogy elnyerje jóindulatát és oltalmát, vagyis jeleznie kell, hogy felismerte a külső mögött az örök bölcsességet, a természet erejét hordozó istenanyát. 

A gyermeknek természetesebb, szorosabb a kapcsolata az anyával, és ennek a kapcsolatnak a mélyén ott rejlik a földdel való kapcsolat is. Régen úgy tartották, hogy a földre szülve hamarabb és könnyebben érkezik a gyermek, mert az anyaföldön a Földanya fogadja. Születése után mindenképpen a földre fektetik a kisdedet, hogy megszenteljék, s a Földanya véglegesítse az érkezést. Mintegy neki ajánlják fel, ahogy neki ismerik el, s fektetik földre a haldoklót is, hiszen őbelé tér vissza: a halott földbe temetése az újjászületése érdekében tett első lépés. Jelképes értelmű az is, ahogy kezdetben a Földanyához való sokkal szorosabb kötődést láthatjuk a kisgyereknél, aki kezdetben ugye fekszik, majd mászik a földön, s amikor már eléggé biztonságosnak érzi a Földanyával való kapcsolatát, amikor már "megalapozta magát", akkor kezd felegyenesedni, az ég irányába, az égi teremtő Atyaúristen felé nyúlni, indulni, hogy minél inkább felülről legyen képes rálátni a dolgokra, hogy egyenes gerinccel felfelé törekedve végül visszajusson az égbe, önmaga legmagasabb állapotába. Az ember az egyetlen lény, aki képes így túlemelkedni az egysíkú, földi létezésen. 

Az őshitben az Atyaúristen mellett az Anyaistennőnek legalább akkora szerepe volt, ezt bizonyítja a magyarok máig jelentős Boldogasszony-kultusza.

Ez a termékenységadó, gazdagságot biztosító, védelmező, házat-hazát óvó anyai istenség a magyar hitvilágban a Világfában élő, vele voltaképpen azonos Boldogasszony, ami az égen Tejútként jelenik meg. A mítoszok szerint a Tejút úgy keletkezett, hogy a mitikus ős, mint Árpád anyja melléből szökött a tej az égre.
Az anyatej is ezt az isteni erőt közvetíti. Fehérlófia háromszor hét évig szopott, hogy azután próbára tegye erejét. Régen valóban úgy gondolták, hogy a hosszú ideig tartó szoptatás ad a leánynak szorgalmat, a fiúnak vitézséget. 

Boldogasszony a házasság, terhesség, szülés pártfogó istensége.
A magyaroknál az anya várandós: várja a gyermekét, áldott állapotban van, mert Boldogasszony termékenységhez juttató áldása van rajta. Boldog (vagyis szent) állapotnak is nevezték a gyermeket váró (Isten ments, hogy terhes legyen!) asszony állapotát, akivel gyengéden is bántak, mivel Boldogasszony védelmezi, az anya pedig őt képviseli, jeleníti meg a neki kijáró tisztelettel az emberek világában. Gyalázatos embernek tartották, aki kezet emelt ilyenkor a feleségére.
A nők közül a hagyományos társadalomban az került méltó és megbecsült helyére, aki utódot hozott a világra, gyermeket szült, anya lett. 

A viselős asszony védtelenebb az ártó erőkkel szemben, ezért kifordítva hordja az ingét, hajába piros szalagot köt. A szülő nő régen a Szent Bába, Szülőboldogasszony oltalmába ajánlotta magát, az ő segítségét kérte a könnyű szülés érdekében. 

Korábban, a nomád időkben szülősátorban különült el a családjától, mert rájuk is veszélyesek lehetnek az ártó, gonosz lelkek, amelyek körülveszik a másállapotos nőt, a gyermekágyas anyát és gyermekét. Boldogasszony védelmét biztosította a piros, élet s a tűz színét jelképező, rontáselhárító hatású szalag viselése mellett az erre az időre alkalmilag összeácsolt és szemmel való rontástól óvó cifra sátorlepedővel is elfüggönyözött Boldogasszony ágya, amelyet az anya a szülés után szertartásosan foglalt el. Piros kendőt tettek az ágy elé is és a bába ilyenkor megkérdezte az anyától: "Hova mégy?" "A Boldogasszony ágyába", válaszolt ő, s így ment ez háromszor. 

Az anya mindvégig fejkötőt viselt az ágyban, hiszen lelkének, az íznek az a székhelye, ott a legvédtelenebb. A gyermekágyas anya és a csecsemő negyven napig maradt Boldogasszony ágyában, ezalatt a bubalátogatóba érkező komák látták el élelemmel. Az anya elvonulását a negyven nap elteltével az avatás szertartása során oldották fel. Őt magát és gyermekét füsttel és tűzzel tisztították meg, a lángok fölött átemelték őket, s csak ezután szedhették szét ágyát, mikor már megszűnt felettük a gonosz hatalma. 

Boldogasszony mint természetfeletti gondviselő védi tehát az anyát és gyermekét, és az ő tisztét veszi át, viszi tovább vele azonosulva az anya, hiszen az ő feladata a gyermek számára felnövekedéséhez védelmet biztosítani. (Az ízek közül az édes az, ami a növekedést elősegíti, s az anyát nevezik elterjedt, kedvelt szóval édesanyának is!) A fejletlenül, betegesen született, ideges, folyton síró gyermeket jelképesen újra átvezetik a szülésen, például az anya két lábát jelképező kétágú fa között adják át, hogy a Boldogasszony-Világfát, Anyaistent is megjelenítő fa által egészségesen újraszülessen. 

A hagyományos parasztcsaládban a gyermekkel felnövekedtéig a már nem munkaképes öregeken kívül nagyrészt csak az anya foglalkozott, ő látta el, etette, ruházta, nevelte. Ő, vagy saját édesanyja, a nagyanya készítette el a lánygyermek kelengyéjét. A fiú megóvása arra kötelezte az anyát, hogy mikor az házasulandó korba lép, megakadályozza körülötte a lányok bűbájoskodását. Erre már az újszülött első fürdetésekor figyelt, és ezért az apa csizmakapcáját tette a fürdővízbe. A záró praktikák közé tartozott, mikor a leánykérőbe induló fia után sótörő botot hajított, hogy szerencsével járjon, majd egyértelmű utalásként, szótlan jókívánságként a fát a sótörő mélyébe dugta. Ha viszont elkísérte a fiát, ugyanezzel a bottal a lányos háznál titokban megütötte háromszor a sarkot, mert úgy tartották, a kiszemelt jövendőbeli nem tud így ellenállni a kérésnek. Döntő szerepe a házasság létrejöttében olykor még abban is állt, hogy néhol ő kérte meg fia számára a leány kezét. 

Az anya a mesékben is legtöbbször a hős útjára bocsájtójaként jelenik meg, aki a kapott bölcsesség szimbólumaként hamubasült pogácsát ad útravalóul világgá induló fiának. Máshol az anya az emberi lélekben elszabaduló ösztönöket jeleníti meg, aki Boldogasszony, mint anyaistennő ellenképeként a sárkányok alvilági anyja, olykor az Alvilág feje, boszorkány, s anyaként áll bosszút a hősön megölt gyermekeiért. Egy másik mesében az anya egyedül él fiával az erdőben. A fia vadászat közben rátalál a sárkány várára, legyőzi a sárkányt és elzárja. Anyja azonban a tiltása ellenére kiszabadítja, szerelembe esik vele, és elhatalmasodó szenvedélye nyomán erősödő gonoszsága egészen odáig vezeti, hogy fia elpusztítására tör. 

Az anyai természet, az anya archetípusának sötét oldala jelenik meg a mesebeli mostohában és a banyában is. Az anya eképpen egyrészt a szülés és szoptatás által az élet, a földi létezés eredője és fenntartója, aki mikor a lelket rábízzák földi, anyagi testet teremt neki, de alakjában a teremtés egyesül a pusztító aspektussal is, hiszen aki életet ad, azzal a kezdettel a véget, a meghalás folyamatát is elindítja. Innen nyelvünk legősibb rétegeiből az öl szó jelentéseinek összefüggése és az anyaöl kifejezés mélyebb értelme. Az anya a forrása mindannak tehát, ami él-hal... 

Más mesékben a transzcendens, halálon is túlmutató anyai szeretet jelenik meg úgy, hogy az anya halála után is segíti gyermekét: sírján fa nő, melyben az anyai szellem tovább él - mint Boldogasszony a Világfában! - és aranyalma terem rajta, amit csak fia vagy leánya tud leszakítani. Megint máshol a kép még áttételesebb: az anya tündérré válik - a tündérek Boldogasszony Világfán lakó segítői! - és így segíti a hős sorsának alakulását. 
 Csörgő Zoltán
 
 

 1286774826_37.jpg
 
ANYA
 
A női nem legerősebb teremtő erejével az anyák rendelkeznek. Nézzük csak meg, hogy miért:
 Az ANYA és az ANYA-g szavunk alig különböznek egymástól. Az „anya-g” szó a k/g hangszóváltást figyelembe véve csupán az „anya” többes száma (anyák).

Az anya tehát anyagot terent: A szellemi erőt anyaggá lassítja.

Akármilyen meglepő, a férfi-nő kapcsolatok alapvetően NEM gyereknemzésről szólnak, hanem közös TEREMTÉSRŐL:
Az is érdekes, hogy nem minden nő, hanem csupán az ANYA képes erre a teremtésre, ezért az első lépés egy kapcsolatban mégiscsak a gyermeknemzés, hiszen az anyaság teszi nőt igazi befogadóvá, teremtővé.
Az anya azután nemcsak férjével, hanem fiával, sőt az apjával is ugyanilyen különleges teremtő kapcsolatban állhat majd, ám ezeknek a kapcsolatoknak természetesen semmi közük sincs a szexualitáshoz.

A női teremtő erő a gyermekszüléssel teljesedik ki.
A gyermekszülés ugyanis nem más, mint BEAVATÁS.

Beavatás az anyag teremtésének titkába.

Az anya „ materializál”, mert a szellemi erőt- egy lelket- testté, élő anyaggá épít, és a testetvilágra hozza.
A nőknek épp ezért létezik magasabb szintű beavatásuk, mint maga a gyerekszülés…
 
 
Női túlerő: Árvíz

Részlet: Színia
Boldogasszony nevében
Ősi magyar női titkok című könyvéből

 

anya.jpg

 
 
 
Nőnek lenni, anyává válni
 
 
Honnan vesszük mi, nők, a mintát nőiségünkhöz, majd később az anyasághoz? Hogyan sajátítjuk el az egyes női szerepeket? Milyen mértékben hat ránk a saját édesanyánk által átadott minta, illetve mindaz, amit a környezetünkben látunk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ kineziológus szakértőnkkel, Gy. Márkus Flórával.

Meglátszik egy nőn, hogy mennyire érzi jól magát a bőrében, és mennyire van kibékülve nőiségével?
Igen, teljes mértékben. Ha ránézünk egy nőre, akinek a megjelenése: az öltözködése, a sminkje, a kommunikációja harmóniát mutat, akkor ez a nő békében van magával és a világgal. Ezzel szemben minden túlzásba vitt külső szignál a belső nőiesség hiányát tükrözi. Ilyenkor a nő a külső eszközöktől várja, hogy elérje a kívánt hatást.
Általában a női szerepeink a szeretetről, a befogadásról és a harmónia megteremtéséről szólnak. Ha az életünk bármely területén felborul az egyensúly, akkor különböző védekező attitűdöket veszünk fel, melyek sok esetben ütköznek a női mivoltunkkal.

Mi állhat a hátterében annak, hogy valaki nem tipikusan nőies, befogadó-elfogadó, hanem inkább fiús/férfias, keményebb, esetleg nem akar gyereket, vagy nem érzi magát jól az anyaszerepben? 
Ez egy nagyon összetett probléma. Az a tapasztalatom, hogy ilyen esetekben sérül az otthon látott női minta, illetve az általunk tapasztalt női működések ellen harcolunk.
Oldások során gyakran kirajzolódik a származási családban női oldalról az alárendeltség, kiszolgáltatottság, önfeladás.
A nők terheinek fokozódása, az önmegvalósítás elmaradása a fiatalabb generációkban elutasítást válthat ki, és a sérelmek elkerülése érdekében férfielemeket integrálhatnak a viselkedésükbe.
Mindenképpen fontos lenne azonosulni a női szerepekkel, mert csak akkor tudunk ráhangolódni valódi feladatainkra.

Hogyan határozza meg az anyához fűződő viszony azt, hogy egy kislány hogyan válik nővé, majd asszonnyá, anyává? Mindig az anya mintája a mérvadó, vagy a környezetnek is nagy szerepe van? Mennyire ösztönös, és mennyire tudatos, vagy tanult viselkedés az anyaság? 
Az anyai mintát elsősorban az anya, majd a család nőtagjai és végül a környezetbefolyásolhatja szerintem. Nagyon sokszor kell anyával szembeni haragot oldani, hiszen aki neheztel, nem érzi jól magát a női területein. 
El kell fogadni, hogy az anyánk akkor és ott ennyit tudott nekünk nyújtani, hiszen tele lehetett félelemmel, szorongással, kétellyel, vagy esetleg egyedülálló anyaként a megélhetést is biztosítania kellett.
Felnőttként kialakíthatjuk a saját válaszainkat az anyaságra, és meg is tudjuk valósítani.
 
Milyen konfliktusok adódhatnak abból, ha valakinek nem felhőtlen a kapcsolata az édesanyjával? 
A tudatalatti harag az anyaságot beárnyékolhatja. A sok megválaszolatlan kérdés, le nem játszott játszma begyűrűzhet a házasságba és a gyermeknevelésbe is. Az anyaság egy csodálatos állapot lehet, nem éri meg, hogy a harag miatt ennek csak töredékét éljük meg.
 
Hogyan változtatja meg az anya-lánya kapcsolatot, ha a lány maga is anyává válik? 
A felnőtt nő a saját élethelyzetén át jobban tud közelíteni az anyjához, észreveszi a feszültségeket, amit esetleg az anyja is átélhetett, felismerheti a konfliktusok valódi okait. 
Az anyuka viszont felszabadultabban tudna a felnőtt lánya felé fordulni, hiszen már nem éli azokat a stresszeket, ami fiatal korában esetleg befolyásolta a működését. Kialakulhat egy harmonikus, elfogadáson alapuló kapcsolat.

Régen együtt éltek a generációk, és erősebb volt az igazodás, a példakövetés. A szülésre és a gyermeknevelésre való felkészülés is régebben tipikusan a hagyományok, a családban látott példák, az anyánktól átvett tudás felhasználásával történt. Manapság ilyen tekintetben mintha eltávolodtak volna egymástól a generációk, hiszen amit a nagymamák a gyermekgondozásról tudnak, manapság gyakran „korszerűtlen" tudásnak minősül. Sok nő szakkönyvekből készül a szülésre, gyermeknevelésre. Hogyan lehet feloldani a konfliktust, ami ebből adódhat anya és lánya között? 
Az anya feladata a gyermek születése után a szeretet kifejezése, a csecsemő táplálása, a baba igényeire való reagálás, a békés környezet megteremtése. 
A szülés után az anyában kialakul ez az ösztön, és teljes mértékben helyt tud állni - természetesen figyelembe kell venni ilyenkor a fizikai korlátainkat, és, ha szükséges, akár segítséget kell szervezni a házimunkára.
Erikson szerint a gyermek életében a 0-1 évig tartó szakasz az ősbizalom kialakulásának szakasza. Az anya szeretete, figyelme alakítja ki ezt bennünk. 
Visszatérve a kérdésre: az összes családtag javasolhat valamit, elmondhatja saját tapasztalatait, de eleinte az anya tud annyira a gyermekére hangolódni, hogy észrevegye az apró rezdüléseket, megérezze és kielégítse a szükségleteit. Tehát semmit nem erőltetnék a múltból, amivel az anya nem tud egyetérteni. 
A békés, kiegyensúlyozott, egészséges gyermeki működés jelzi, hogy jól csináljuk.
 
 
 
 

1549483_774222249272078_1266449500_n.jpg

Lux Elvira szexuálpszichológus szerint a szabadosságnak egyenes következménye a népfogyatkozás.

Négy évtizede van a pályán, terápiájával több száz nőt segített anyává válni Lux Elvira szexuálpszichológus, aki január 2-án töltötte be nyolcvanadik életévét. A Magyar Nemzetnek adott interjújában rávilágított, hogy az önimádó társadalom saját magát szeretné az öröklét hitébe ringatni, az utódnemzéssel pedig nem törődik. Szerinte a szexuális forradalom tévútra vezette az embereket, hiszen a női beteljesedés mutatója, hogy az asszony elérkezik az anyaság státusához. Ahogy fogalmazott: azokat a pácienseit, akik ezt nem tudják, ˝föl kell nevelni˝.
A Terror Házában rendezett, A dimenziók éve - 1968 című konferencián ön meglehetősen egyedi álláspontot fogalmazott meg a szexuális forradalomról. Végül is volt szexuális forradalom 1968 környékén, vagy sem?
- Nem nagyon hiszem, hogy ebben az esetben hagyományos értelemben véve forradalomról beszélhetünk. 1969 óta foglalkozom a szex témájával, akkor kerültem pszichológusként a Semmelweis Egyetem I. számú Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikájára, ahol kezdetben nemigen tudták, mire is használhatnának engem. Hozzám küldték azokat a nőket, akiknek ugyan nőgyógyászati jellegű problémájuk volt, de az orvosok nem tudtak velük mit kezdeni. Apácákhoz jártam iskolába, monogám házasságban élek ötvenhét éve, úgyhogy nem voltak nagy szexuális tapasztalataim. Elkezdtem, és - hallgatva a problémákat - beletanultam a szakmába. Az tehát, hogy Magyarországon a szexszel egyáltalán valaki elkezdett foglalkozni - ez voltam én -, valóban egybeesett azzal a dátummal, amely az állítólagos szexuális forradalom időszaka volt, de hogy ezen valódi forradalom értendő-e, afelől kétségeim vannak, hiszen tudtommal a forradalom lényege elsősorban a formai változás. 
Bizonyos tekintetben forradalminak számított, hogy a nők levetkőzhettek, az utcán megjelentek a miniszoknyák, a kivágott ruhák. Egyes szabados történetek szólnak a szexuális technika változásairól is, és az is igaz, hogy 1968-ban szüntették meg a büntető törvénykönyvben a homoszexualitás jogi büntetését, ezek a dolgok pedig mind a formát érintik, ugyanakkor ennél sokkal fontosabb változás az, hogy ettől kezdve a fajfenntartás helyett az örömszerzés, az orgazmus került a szexualitás középpontjába. Ebben az esetben tehát nemcsak a forma változott, de a tartalom is. A különböző változásokkal párhuzamosan a fogamzásgátló tabletta is megjelent ´67-ben Magyarországon. Amikor én gyerek voltam, a huszonnégy éves kor jelentette a nagykorúság elérését, de jure és de facto is, a kettő között hivatalosan nem volt átmeneti időszak. 
Az ifjúságot, mint társadalmi réteget Amerikában ˝találták fel˝, Európában pedig John Osborne Nézz vissza haraggal! című könyvében öltött testet először elkülöníthető társadalmi rétegként. A kötetből filmet is készítettek Dühöngő ifjúság címmel,Richard Burton főszereplésével. Ez a könyv fontos szerepet játszott olyan szempontból, hogy hitelesítette a gyerekek és a felnőttek közé ékelődő korosztály létezését. Miután az ifjúság addig nem volt önálló társadalmi réteg, az újonnan létesült tömegnek nem volt megfelelő mintája az önmegvalósításhoz. 
Az elő volt írva, hogy hogyan kell egy gyereknek viselkednie, hogyan egy felnőttnek, de hogy egy ifjú hogy viselje magát, arról nem volt szó. Mivel nem lehet kulturális senkiföldjén élni, azóta sok író, filozófus, pszichológus foglalkozott ezzel a kérdéssel. A nyájnak szüksége volt valamilyen eszmeiségre. Miután az Isten kiment a divatból, kellett helyette egy idea, aminek helyét végül a zene töltötte be. Osborne könyvében a gitár volt a főszereplő, a fiatalok csapatokba verődve zenélni kezdtek, és míg addig az Isten volt az eszmeiség csúcsélménye, ezután a zene került helyette a szellemi centrumba. Mindezek mellett persze szükség volt egyfajta szexuálisattitűd-váltásra is. A fiatalok igyekeztek más alapokra helyezni a viktoriánus morált. Én az Angolkisaszszonyokhoz jártam gimnáziumba Egerben, a háború előtt. Az osztálytársaimmal csak a húszéves érettségi találkozón jöttem újra össze. Az osztályfőnökünk, Mater Erdős megkérdezte, mivel foglalkozom, és szegény majdnem elájult, amikor elmondtam neki, hogy szexuálpszichológus vagyok. Zavaromban azt magyaráztam, hogy arról, hogy ilyesmire szükség van, az Angolkisasszonyok is tehetnek, mert túl szigorúak voltak velünk. Például, amikor elvittek minket a zárdából sétálni, párosával, felügyelettel, és a másik oldalról odaköszönt egy fiú, akivel együtt jártunk az elemibe, a fejünket is el kellett fordítani, fogadni sem volt szabad a köszönését. Ez a ló másik oldala. Az ember sajnos hol az egyik oldalon zuhan le, hol a másikon, de a lovat nemigen tudja megnyergelni.
- Akkor tehát mégiscsak volt valamiféle forradalmi változás, ha nem is ez a legjobb szó rá.
- Valóban, akkor kialakult egy új attitűd, aminek még nem találtam megfelelő nevet. Nem az volt forradalmi, hogy mennyire vetkőznek le a nők, hanem az, hogy az önimádó társadalom saját magát szeretné az öröklét hitébe ringatni, az utódnemzéssel pedig nem törődik. Christopher Lasch Az önimádat társadalma című remek könyvében találóan jellemzi az amerikai társadalom nárcisztikus vonásait, az ifjúság megőrzésére irányuló igyekezetet, ami ma már egyáltalán nem csak Amerikára jellemző. Az emberek festik a hajukat, eltagadják a korukat, örökké fiatalnak akarnak látszani, és saját utódaiknak is önmagukat tekintik. Feltalálnak mindenféle kenceficét, injekciókat, hogy a szexuális habitust megőrizhessék. Pedig kevesen válnak halhatatlanná a művészetük vagy munkásságuk által; az ember valódi halhatatlansági tőkéje az utód.
 
- Mi lett a következménye a szexuális szabadosságnak?
- Az anyaság devalválása és a népfogyatkozás. Régen hogy hívták azt a nőt, aki teherbe esett? Áldott állapotban volt. Aztán jött a másállapot, majd az állapotos kifejezés, aminek már a tónusa is negatív, aztán jött a terhes, amiben már implicite benne van, hogy a nőnek teher, hogy anya lesz. Mindezek után még megjelent a veszélyeztetett terhesség kifejezés is. A szó inger. A kutyát, a macskát is meg lehet tanítani a szavak jelentésére, hát még egy gyereket vagy egy felnőttet. Nem is szólva arról, hogy egy nő azzal, hogy éveken át mindennap beveszi a fogamzásgátló tablettát, azt szuggerálja a testébe, hogy ne legyen gyereke. A szervezet ezt végül megtanulja, és valóban nem lesz.
- Legutolsó könyve - a funkcionális meddőséggel foglalkozó Anyának születtem? - hatalmas érdeklődést váltott ki. Mitől alakulhat ki ez a fajta sterilitás?
- Ezt a kötetet becsületből írtam meg, hátha valakinek hasznára válik, amit a pályán eltöltött négy évtized alatt megtanultam a témáról. Hála Istennek Magyarországon legalább négyszáz gyerek van, aki nem született volna meg, ha én nem lennék. A funkcionális meddő nők esetében egyik fél részéről sincs szervi oka annak, hogy nem születik gyermek, az asszony mégsem lesz terhes, mert elutasítja az anyaságot. A könyv megjelenése után huszonkét, negyven év körüli pár jelentkezett nálam hasonló problémával. Mit gondol, ebből hány nő volt nemcsak hogy diplomás, de egyetemi tanár? Tizenhét! Ez az önimádat társadalmának a produktuma. Az önmegvalósítás - amiben egyébként én is bűnös vagyok, hiszen nekem is azért van csak egy gyerekem, mert akartam valamire vinni - ellene hat az anyaságnak. Azok a nők, akik karriert csinálnak, általában nem is lesznek terhesek, mert az önmegvalósításnak van prioritása az életükben.
- Sokan sikertelen lombikbébiprogram vagy mesterséges megtermékenyítés után mennek el önhöz. Hogy lehet, hogy ahol a XXI. század technikai csodái nem hoznak eredményt, a pszichoterápia utat tör a kisbabáknak?
- A mechanikus próbálkozásokkal éppen az a baj, hogy a nő karaktere nem változik; az asszony az anyaságot tudat alatt továbbra is hárítja. Az embernek nemcsak teste, de lelke is van. Amikor ezekkel, a nőkkel elkezdtem dolgozni, keresgéltem, milyen személyiségstruktúrával korrelál, hogy nem lesznek terhesek vagy elvetélnek. Aztán rájöttem, mindegy, milyen jellemvonásokkal rendelkezik egy nő, az a fontos, milyenek a pszichés adottságai, milyen habitusa van. A spontán vetélő nőt orvosi kifejezéssel is habituális vetélőnek hívják, ez is inkább a pszichés alkatra utal. Azoknál, akikkel én foglalkoztam, éppen ezt az attitűdöt kellett megváltoztatni. A női szerepet - azt, hogy valaki meg tudja hódítani és főleg, hogy meg tudja tartani a férfit - tanulni kell. A mai nők legfőbb hibája éppen az, hogy ezt nem tudják, ezért van az a sok válás. A nevelés következményeként a nemi szerepre épül rá a társadalmi tudatban élő női vagy férfiidea, amit a gyerek a környezettől tanul; a kislánynak babát, a kisfiúnak puskát adnak a kezébe. A női beteljesedés mutatója, hogy az asszony elérkezik az anyaság státusához. Azokat a pácienseimet, akik nem karrierizmusból válnak funkcionális meddővé, gyakorlatilag föl kell nevelni. Az érzelem sokkal ősibb dolog, mint a tudat. Az a kis vacak szürkeállomány, amire olyan büszkék vagyunk, kutyafüle a személyiség érzelmi örökségével és tanult érzelmeivel szemben. A pszichoterápia minden vonatkozásban arról szól, hogy a páciens szemléletét változtassa meg; hogy ne egy keserű pirula legyen számára az anyaság, hanem örüljön neki, várja, boldog legyen, jól érezze magát, és aztán jó anyja legyen a gyerekének.
- Van valaki önön kívül, aki speciálisan ezzel foglalkozik?
- Csak egy tanítványom volt, akit direkt erre oktattam, de ő Svédországban él már húsz éve. Éppen ezért a Magyar Szexológiai Társaság, amelynek elnöke vagyok, kurzust indított, s a volt tanítványaimat most csak arra oktatom, hogyan lehet segíteni azokon a nőkön, akik akarnak gyereket, de pszichésen mégis elutasítják az anyaságot. Ennek egyébként nagyon sok tünete van; nem lesznek terhesek, vagy ha lesznek, elvetélnek, meghal bennük a gyerek, vagy nehezen szülik meg, esetleg nem tudnak szoptatni, mert nincs tejük.
 
- Vannak olyan kulcspontok a terápiában, amelyek egyetemesek, és függetlenül az eltérő személyiségektől mindenkire alkalmazhatók, vagy mindez személyre szabott?
- Az az individuális dölyf, ami az emberekben az egyediségük miatt kialakult, nem megalapozott. Az azonos földrajzi, történelmi, kulturális közegben, felnövő gyerekekben nagyon sok meghatározó közös vonás van. Ezért szoktam én azokat a primitív adatokat felvenni minden pácienstől, hogy hány évesek a szülei, élnek-e, egészségesek-e, elváltak-e, ha elváltak, hány éves volt, amikor a válás volt, ő hányadik gyerek volt; ezekből sok mindent meg lehet tudni. Az egészségügyben nem szoktak foglalkozást kérdezni, pedig ez szerintem nagyon fontos dolog. Azoknak a steril vagy sorra elvetélő nőknek, akikkel negyvenéves pályám alatt találkoztam, több mint a hetven százaléka óvónő, csecsemőgondozó, tanítónő, tanárnő, gyerekgyógyász, gyógypedagógus. S ugyanígy - bár nem állítom, hogy minden másodszülött fiúnak van szexuális problémája - az én több ezres, tekintélyes anyagom, amelyből már százalékot, sőt ezreléket is lehet számítani, azt bizonyítja, hogy a hozzám szexuális panasszal forduló férfiaknak körülbelül ugyanennyi százaléka másodszülött fiú. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a magyar társadalomban van egy ˝egy kisfiú, egy kislányos˝ családideál, amely mellett, ha a második gyerek fiú lesz, gyakran a szülők csalódottságával kell szembesülnie.
 
- Ön sok gyereknek életet ad a terápiával, ugyanakkor a legtöbb probléma, amit ma kezel, gyerekkori pszichés sérülésre vezethető vissza. Nem gondolja, hogy veszélyes olyan családba világra segíteni egy gyereket, ahol bizonyos rendellenességek vannak, s ezért nem biztos, hogy egészségesen fejlődik majd a kicsi pszichéje?
- A leggyakoribb rendellenesség az, ha elválnak a szülők. Az ember kétnemű, a férfi és a nő együtt alkotnak egységet. A görög mitológia szerint az olimposzi istenek megirigyelték az embert, kettévágták, így lett a férfi és a nő, akik arra lettek kárhoztatva, hogy keressék a saját hiányzó felüket. A válás tragédia. Honnan tanulja meg a gyerek a szeretetet, a hűséget, a toleranciát, ha nem a szülei példájából? Negyvenegynehány év alatt egyetlenegyszer sem ejtettem ki azt a számon - pedig hányszor, hány ezren megkínáltak vele -, hogy valaki váljon el. Ahol gyerek volt, ott körömszakadtáig az volt a célom, hogy rehabilitáljuk a házasságot. A válásnál szörnyűbbet nem tudok elképzelni a lélektani, biológiai tekintetben, de a pedagógiai oldal is sokat nyom a latba, hiszen a példa a leghatásosabb nevelési eszköz. Ha a gyereknek világkatasztrófa is az, hogy a szülei elváltak, később akkor is ott áll előtte a példa, ami ismételhető. Pedig ha valaki beleszeret egy másikba, arról nem biztos, hogy tehet, de hogy ebből cselekedet is lesz-e, az már személyes döntés.
 
- Ez ördögi kör, ma már az emberek nagy része arra panaszkodik, hogy nincs előtte egyetlen jó példa sem.
- Erre én azt szoktam mondani, hogy teremtsen ő maga jó példát. A másik felháborító, amit mondani szoktak, az: ˝egy életem van˝. Miért, másnak mennyi van? - kérdezem ilyenkor. Hát ezt az egyet kell jól csinálni!
 
(Sashegyi Zsúfia - terrorháza.hu)

 
 388575_168921066540390_141202695978894_268285_253638743_n.jpg
 
 
Magyarországi otthonszülés általában:

Marsden Wagner előadás - Otthonszülés témakör


Marsden Wagner: Mikor lépünk be Európába?
 

Marsden Wagner professzor M.D.,M.S.P.H., a WHO nõk és gyerek egészségével
foglalkozó szervezetének volt igazgatója, jelenleg az Országos
Bábaszövetség Szenátusának tagja. A professzor tavaly októberben a II.
Nemzetközi Bábakonferencián tartott elõadásán akadt, aki felállt, és
elhagyta az elõadótermet. Vajon miért? Azok számára, akik elolvassák az
elõadást, aligha kétséges a válasz.

Jó reggelt! Mindjárt az elején azzal kell kezdenem, hogy kétszer is
elnézést kell kérjek.

Elõször is azért, mert nem beszélem a nyelvüket. Nagyon jó lenne, ha
anyanyelvükön szólhatnék önökhöz, de sajnos nem tudok. Korábban 15-20
alkalommal jártam Magyarországon, tehát nincs jó mentségem. Másodszor
azért kell elnézést kérnem, mert a szülészeti gondozásról és a
gyermekszülésrõl fogok beszélni, és tulajdonképpen én férfi vagyok. Soha
nem fogok gyermeket szülni, soha nem fogom ezt az érzést megtapasztalni,
tehát ez azt jelenti, hogy kívülálló vagyok a szüléseknél. És ezt nagyon
fontos mindig szem elõtt tartanunk, még az sem számít, ha valaki
szülészprofesszor (férfi) egy kórházban – akkor is kívülálló, mivel a
szülés a nõk világába tartozik. Ez mindig is így volt, ha visszatekintünk
a történelemben.

És tulajdonképpen vicces, ha elolvassuk a hivatalos történelemkönyveket,
azok csatákról, háborúkról – csupa olyan dologról szólnak, amiket a
férfiak tesznek. Arról, amit a nõk tesznek, semmi sincs ezekben a
könyvekben. Tehát a szülés mindig is a nõk világának része volt. Még egy
dolog… OK… tehát mit tehetnek a férfiak a szüléssel kapcsolatban?

Valaki mesélt egy történetet, ami nekem nagyon tetszik. Ez a történet
arról szól, hogy a szülés miként megy végbe a delfineknél.A szülõ delfin
úszik a középpontban. Körülötte körbe-körbe úszik 2-3 nõstény delfin, akik
meg-megérintik õt – mint a bábák vagy a dúlák. Ez után, mintegy tíz
méterrel távolabb egy szintén nõstény delfinekbõl álló csapat úszkál, akik
beszélnek a szülõ delfinhez. Majd jóval távolabb (egy nagyobb sugarú
körben) úszik az összes hím delfin, akiknek az a feladata, hogy óvják a
szülõ delfint mindenféle veszélytõl. Így a szülés békében folyhat le. Úgy
gondolom, hogy a férfiak így vehetnek részt a szülésben. Vagyis
biztosítaniuk kell a békét a nõk világa számára a szülés ideje alatt.

A delfinekhez hasonlóan, az embereknél is így kéne történjen. A bábák
mindig a nõk rendelkezésre álltak, akár tradicionális bábákról, akár egy
idõsebb tapasztaltabb környékbeli nõrõl beszélünk – tehát mindig is
léteztek bábák. Bizonyára ismerik a bába szó francia megfelelõjét: „sage
femme“, ez pedig bölcs aszszonyt jelent, vagyis a bába volt a falu bölcs
asszonya. – A dán kifejezés, a bábára az „öre more“, ami annyit jelent,
hogy földanya; õ volt az az asszony a viking faluban, aki „két lábbal állt
a földön“ és a falu többi nõtagja mind tisztelte õt.

A bába izlandi megfelelõje a „fény anyja“. A lényeg mindebben az, hogy a
történelem során mindig is léteztek olyan nõk, akik törõdtek nõtársaikkal,
gondozták, védelmezték õket. A többi nõ nagyon tisztelte ezt.

Japánban születésházak vannak. A születésház egyben a bába otthona is.
Minden asszony eljön ebbe a házba. Nemcsak akkor, ha várandós vagy ha
szül, hanem mindenféle nõi problémával ide fordulnak, például, ha a férjük
bántalmazza õket, vagy bármi egyéb gondjuk van. Néhány évvel ezelõtt
hatalmas földrengés volt Japánban, és az egyik nagyváros egyik
születésháza a földdel vált egyenlõvé. A többi ház is romba dõlt. A
legelsõ ház, amit a környéken újjá építettek, a születésház volt. A
környék nõ és férfilakossága együtt építette újjá azt a házat, annyira
fontos volt számukra.

Nos, amint tudjuk, úgy 200 évvel ezelõtt a férfiak is belekeveredtek a
szülési szituációba, és a szülészorvosok megjelentek a szüléseknél, és
fokozatosan átvették a hatalmat és az ellenõrzést. Mi férfiak
ellenõrzésünk alá akarunk hajtani minden olyan körülményt, amitõl félünk.
Ha félünk valamitõl, azt mindenképpen ellenõriznünk kell.

Nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem,
aztán kutattam, praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába
kerültem, ahol találkoztam egy dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt
vettem-e valaha a praxisom alatt egy otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A
legtöbb orvos Magyarországon, Németországban, az USA-ban vagy bárhol
máshol, soha nem látott otthonszülést. Ez a bába, egy nagyon bölcs asszony
volt – „sage femme“ – azt mondta nekem, hogy el kell mennem és látnom kell
egy otthonszülést. Õ mindent elrendezett, így lehetõségem nyílt elmenni a
szülésre.

Ez az esemény a reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet.
Láttam egy asszonyt, aki haladt elõre a vajúdás folyamatában, majd
eljutott abba a stádiumba, amit mi második fázisnak nevezünk, és ez a nõ
egyszerre rálelt a benne rejlõ erõre. Azt mondta: „Lépjetek hátra!!! Most
megszülöm ezt a gyermeket!!!“

Ettõl halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nõt, akiben
elõtört volna ez az erõ. Ez az erõ halálra rémíti a férfiakat. Abban a
pillanatban felismertem, hogy mindaz amit a szülés alatti gondozásról
tanultam, arról szólt, hogy miként hajtsam az uralmam alá a nõt oly módon,
hogy ne találjon rá magában erre az erõre.

Mi férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erõvel, nem akarjuk látni,
bármit megteszünk, hogy ne találkozzunk vele.

Valójában a probléma nagyobb ennél. A férfiak évezredek óta megpróbálják
ellenõrzésük alatt tartani a nõket. Ez igazából vicces, nem tragikus.

Shakespeare szerint, nagyon okos az a férfi, aki biztosan tudja, hogy õ a
gyermeke igazi apja.

Látják? Bezárjuk börtönökbe a nõket csak azért, hogy bizonyosak lehessünk
benne, hogy senki más, csakis mi magunk lehetünk a születendõ gyermek apja.

Sok mindent megteszünk azért, hogy ellenõrizzük a nõk reproduktív
viselkedésformáit. A várandósság és a szülés ellenõrzése része ennek a
folyamatnak. Tehát a szülészeti gondozás jobbára a szülés, a vajúdás és a
nõ ellenõrzésérõl szól.

Mit gondolnak, miért erõsködnek, hogy a szülés a kórházban történjen?
Mivel a kórház az „én“ – az orvos, a férfi – felségterületem. „én orvos
vagyok, mindent ellenõrzök, ami a kórházban folyik.“ Ha én, mint orvos
elmegyek az ön otthonába, ön van hatalmon, jogában áll kidobni engem. Én,
mint orvos nem uralhatom, ellenõrizhetem teljesen a helyzetet. Ez az, amit
az orvosok nem szeretnek. Ezért nem szeretnek az orvosok beteghez vagy
vajúdóhoz házhoz menni, mert nem uralhatják tökéletesen a szituációt.

Soha semmilyen tudományos adat nem támasztotta alá a szülések kórházakba
való áttelepítését. Ez nem egy tudományos kutatási eredményeken nyugvó
döntés és cselekedet volt.

Mi orvosok uralni akarjuk a vajúdást és a szülést; a hátára fektetjük a
nõt, ami a tehetetlenség és a megadás testhelyzete. Az, hogy õ a hátán
fekszik, én pedig a terpesztett lábai közt állok, azt sugallja, hogy
teljesen uralom õt. Ez a lehetõ legrosszabb szülési testhelyzet. Azt
akarják, hogy a kutatási alapokon nyugvó kezelésrõl beszéljek?

Bárhová mehetnek a világban, legyen az kórház vagy születésház, ott, ahol
azt javasolják, hogy a vajúdó nõ a hátára feküdjön, ott nem beszélhetünk
tudományos kutatási alapokon nyugvó kezelésrõl.

Abban az idõben, amikor a fejlettebb államokban a szülés átkerült a
kórházakba, az emberek kezdtek jobb körülmények között élni. Javult a
táplálkozás, a lakáskörülmények stb. Ekkor rájöttünk arra is hogy
uralhatjuk a vajúdást és a szülést.

És a nõ? – Rájött, hogy a családtervezés által uralhatja a fogamzást is!
Innentõl kezdve a nõk nem szültek 15 gyereket, csak kettõt. És nem akkor
szültek mikor 14 vagy 50 évesek voltak, hanem nagyon optimális idõben.

Tehát mindezen szociális változások, amelyekrõl beszéltem, javították a
csecsemõ és anyahalálozási arányokat. Mindkét arány meglehetõsen csökkent.
A szülés bekerült a kórházakba, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a
statisztikák pozitív alakulása nekik köszönhetõ. Ez nem igaz!

Ez azért nagyon fontos, mert sokszor fogják ugyanezt hallani magyar
orvosoktól.

Nekem sokszor mondták már. „A kórházba jönni, használni a különbözõ
gépeket, az EKG-t, a CTG-t stb. ez modern, ez fejlõdés, nem akarunk
visszafelé lépni.“ – mondják. De tévednek. Nem az ultrahang és az EKG
alkalmazása miatt csökkent a halandóság. Hanem a jobb táplálkozás, a jobb
lakáskörülmények, a jobb családtervezés és igen, bizonyos értelemben a
jobb orvosi ellátás miatt is. De nem az ultrahang alkalmazása miatt, hanem
pl. az antibiotikumok miatt vagy a biztonságos vérátömlesztés miatt. Ezek
valóban nagy vívmányai az orvostudománynak. Ezek csökkentették valójában a
halandóságot. De leginkább a szociális változások.

De – amint a világon egyre többen felfedezik –, ahogy az orvosok egyre
jobban uralják a szülést, a nõk úgy veszítik el azt. Elvették tõlük a
saját testük ellenõrzésének, uralásának a jogát. Ez a magyarázat a
medikalizáció elleni reakcióra. És ez szorosan kapcsolódik a bábákhoz is.
A bábák és a nõk a szülés humanizálását követelik. Tegyük emberibbé a
szülést! Ez azt jelenti, hogy a szülõ nõ kell a központban legyen, nem
pedig az orvos.

A bába feladata a szülés kísérése, nem pedig az orvosé. A szülés
természetes része egy normális életciklusnak, a várandósság nem betegség,
az esetek több mint 80%-ban nincs is szükség orvosra vagy sebészi
beavatkozásra.

A magyar professzorok azt mondták nekem, hogy milyen jó itt a helyzet,
hiszen itt több mint egy orvos van jelen a szülésnél Ez õrület! Nézzék!
Képzeljék el, hogy egy magasan képzett szülész van jelen a szülésnél.

Ez kb. olyan, mint amikor szórakozni akarnak menni a párjukkal és az
egészséges 2 éves gyermekük mellé egy sebészorvost hívnak babysitternek.
Ez õrület! Eszméletlen sok pénzbe fog kerülni, és ha a gyermekük elfárad
és sírni kezd az orvos teleinjekciózza nyugtatókkal és medikalizálja a
babysittinget. Ugyanilyen õrültség egy szülészeti sebész részvétele egy
normális szülésnél. Még az is nagyon furcsa, ha egy orvos van jelen a
szülésnél… Önök szeretnék, ha egy orvos jelen lenne és bámulná önöket a
hálószobájukban mikor a partnerükkel szeretkeznek? A dolgok mûködhetnek
rosszul a szexben is! Különbözõ fertõzéseket kaphatnak AIDS-t, gonorrheát
stb., tehát állítsunk egy orvost a hálószobákba is!

Hogy megmondja, hogyan csináljuk! Ez esztelenség! De ez történik
Magyarországon, azáltal, hogy ezek a jól képzett orvosok ott állnak a
normális szüléseknél.

Ami most történik az, hogy a szülés humanizálása egyre inkább elõretör,
Németországban, Skandináviában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban
stb., és ez egyre közeledik, közeledik, de nem éri el a Szovjetuniót.

15 év alatt számos alkalommal jártam az Szovjetunióban konferenciákon,
gyûléseken, találkozókon, kórházakban stb. így tudom milyen a szovjet
gondozási modell. Ez pontosan olyan, amilyennel ma Magyarországon
találkozunk! Ma szovjet szülészeti gondozási modell uralkodik
Magyarországon. Csak figyelem, hogy mi történik Magyarországon,
Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és a többi olyan országban,
ahol még a szovjet gondozási modell él.

A változások megindultak. De a folyamat nagyon nehéz. Miért? Mert a
szovjet rendszerben az orvos maga az Isten! Az orvos rendelkezik az összes
hatalommal és ellenõrzéssel, több pénzt keres, õ végzi a sebészi
beavatkozást és õ a hõs. A bábák a szovjet rendszerben az orvosok
rabszolgái. Nincs kórházon kívüli szülés a Szovjetunióban – mondták. De ez
nem igaz! Mindig mindenhol létezik a világon otthonszülés. 20 évvel
ezelõtt jártam a Szovjetunióban, és tanúja lehettem egy otthonszülésnek.

Egyik nyáron lementem a Fekete tengerhez és vízben szülést is láthattam
Igor Tcsakovszkival, ha ismerik a nevét. Tehát a saját szememmel láttam,
hogy ilyesmi még a Szovjetunióban is megtörténik. Mindig vannak ilyen kis
titkok, bár a kormány mindent megtesz azért, hogy ezeket megszüntesse,
mivel mindenki a reguláris rendszer része kell, hogy legyen.

Nos, ugyanez van ma Magyarországon.

Ezért találkozunk azzal, hogy megbüntetik azokat az embereket, akik ki
akarnak lépni ebbõl a rendszerbõl. Tehát még nem mondható el, hogy
Magyarországon valóban humanizált szülési lehetõségek lennének. Ez az, ami
itt most történik.

Tudják két nappal ezelõtt repülõvel érkeztem ide; sokszor utazom Európában
– de most más volt. Bejöttem az épületbe és volt egy nagy jel: „EU
állampolgárok erre!“ Egyébként a parlamenten is magyar és EU zászló
lengedez. Hurrá az EU-ban vagyunk! De… Volt valami érdekes. Ha Dániából
Franciaországba, Olaszországba, vagy bárhová máshová utazom és leszállok a
géprõl, senki sem állít meg, hogy megnézze az útlevelemet. Csak besétálok
mert az EU-ban vagyok. De a budapesti reptéren két napja megállítottak,
hogy megnézzék az útlevelemet! Ez egy EU ország! Igaz, 10 évvel ezelõtt,
ha én következtem az útlevél ellenõrzési sorban, akkor a vizsgálat 20–25
percig tartott. Most mindössze 2 perc volt.

OK, Magyarország fejlõdött.

De a reptéri rendszer megváltoztatása egy dolog, a gyermekszülés
megváltoztatása egy másik. Az emberek, akik a szülést ellenõrzik, nem
akarnak változást. Ezt onnan tudom, hogy tavaly itt jártam egy találkozón,
ahol jelen voltak a minisztérium emberei, különbözõ professzorok stb., és
elmondták, hogy nem akarnak változást, és mindent megtesznek a változások
megakadályozására.

Milyen változásokra van szükség Magyarországon ha valóban az EU-hoz
akarnak csatlakozni, és ha humanizálni akarják a szülést?

Változtatni kell! Mondhatnak a miniszterek és a professzorok bármit arról,
hogy ez a rendszer milyen jó.

Mondják meg nekik, hogy 27 olyan európai ország van, ahol kevesebb baba
hal meg a perinatális idõszakban mint Magyarországon. Értik ezt? A
perinatális mortalitás 27 európai országban kisebb, mint itt, vagy más
szavakkal, a 27 ország közül Magyarországon a legmagasabb a perinatális
mortalitás. Azt is mondják el nekik, hogy Magyarországon a perinatális
idõszakban több anya hal meg, mint 22 másik európai országban.

Látják tehát, hogy a kormány és az orvosok nem mondhatják, hogy minden
rendben. Semmi nincs rendben! És persze azért is szükség van a változásra,
mert harmóniába kell kerülniük az EU-val.

Tehát meg kell változtatni a rendszert, mivel túl sok baba és anya hal
meg, mivel a törvény szerint összhangba kell kerülni az EU-val, és azért
is, hogy az önök társadalma szabaddá és demokratikussá válhasson. Egy
szabad és demokratikus társadalomban a nõk és családjaik választhatnak,
hogy milyen szülést szeretnének. Egy szabad társadalomban a nagy és fontos
emberek nem mondhatják meg önöknek hogyan szüljenek.

Ezt a nõ kell eldöntse! Akarják, hogy a kormány vagy valamelyik
orvosprofesszor megmondja milyen testhelyzetben szeretkezzenek
kedvesükkel? Ugye, nem! Ezért ne szabják meg azt sem, hogy milyen szülést
akarnak. Önnek kell választania, és a kormánynak és a profoknak az a
dolga, hogy tiszteletben tartsák az ön döntését.

Tehát mindez valójában a demokráciáról szól.

S ez problémát jelent Magyarországon! Az elmúlt 50 évben szovjet
ellenõrzés alatt éltek, elõtte német ellenõrzés alatt éltek, azelõtt is
folyamatos ellenõrzés alatt éltek, tehát mindig mások mondták meg, hogyan
éljenek.

És ez így ment századokon át. Most végre szabadok. De meg kell tanulniuk
szabadnak lenni. Meg kell tanulniuk dönteni, választani és változtatni. És
a kormány tagjainak, az egyetemek és a kórházak professzorainak is le kell
szokniuk az autokrataságról, és demokratává kell válniuk. Ez egy hosszú és
nehéz folyamat. Nem fog holnapig megtörténni. De a folyamat már beindult
és folytatódni fog. Nagyon fontos, hogy mi fog történni a szüléssel, mivel
a szülés milyensége tükrözi az egész társadalmat.

Ha egy magyar asszony azt tanulja meg szülése alatt, hogy teste rosszul
mûködik, mivel nem tud gyógyszerek segítsége nélkül szülni, akkor azt
fogja hinni, hogy mivel rosszul mûködik a teste, szüksége van ezekre az
eljárásokra. És az oda vezet, hogy a nõk félni fognak és nem hisznek majd
saját testükben, és azt teszik majd, amit a vezetõk mondanak.

Tehát a szülés megváltoztatása az egész társadalmat megváltoztatja.

Milyen változásra van szükség?

Elõször is tájékoztatni, okítani kell a nõket.
Magyarországon az ma a legnagyobb gond, hogy a magyar nép csak egyfajta
szülést ismer. A szovjet szülést.

Én sem tudtam milyen egy igazi természetes szülés, míg nem láttam. A
magyaroknak meg kell tanulniuk, hogy többféleképpen is lehet szülni,
nemcsak a szovjet módon. El kell mondani a tévében, rádióban, az
iskolákban, hogy mi is a szülés valójában. A folyamat nagy részét tehát a
magyarok ilyen téren való tájékoztatása, felvilágosításajelenti.
Mindenkinek meg kell értenie, hogy a szülés egy normális életesemény, és
hogy az esetek többségében – több mint 80%-ban – semmilyen probléma nem
adódik.

Szükség van tehát erre a felvilágosításra!

A szülési szolgáltatások kidolgozását és megtervezését nem szabad a
minisztériumra és a professzorokra hagyni. Mivel õk a szovjet rendszert
kedvelik, s ha rajtuk múlik, nem lesz változás.

A nõi mozgalmaknak, a politikai csoportoknak, a bábáknak harcolniuk kell
azért, hogy ennek a kidolgozási folyamatnak részesei lehessenek. Ha
Nyugat-Európában változtatni akarnak a szülészeti ellátáson, akkor
nyilvános találkozókat rendeznek a parlamentben, és bárki eljöhet, hogy
elmondja a véleményét arról, milyen változtatásokra van szükség. A bábák
és a nõk képviselõi beszélhetnek a parlamentben.

Ezek után a parlament elmondja a minisztériumnak, hogyan változtassanak.

Tehát az emberek ellenõrizhetik a változások menetét. Ez sosem történt meg
Magyarországon, de meg kell történnie! Ne feledjék, az egészségügyi
miniszternek az emberek egészségét kell védelmeznie, nem pedig az orvosok
érdekeit. Ezt meg kell változtatni.

A befolyásos orvosok és a minisztérium emberei túl közeli viszonyban
vannak egymással.

Egy másik fontos változtatnivaló Magyarországon: ne képezzenek annyi
orvost. Túlságosan sok orvos van Magyarországon. Több orvosuk van, mint
Nyugat Európának, ezért az orvosok olyan feladatokat is végeznek, amiket
nem nekik kéne, mint pl. normális szülések levezetése.

Gondot okozhat, hogy valamit kezdjenek ezzel a sok orvossal, de ha
kevesebbet képeznek, talán 20 év múlva kevesebben lesznek.

A következõ lépés. Fel kell támasztani a bábaságot Magyarországon, mivel
az teljesen perifériára szorult.

A magyar bábák a szovjet szülészeti rendszerben dolgoznak. Éveken át, míg
a WHO-nak dolgoztam, bábakonferenciákat szerveztünk, és ezekre meghívtuk a
világ bábáit. De minden egyes konferencián a Szovjetuniót egy férfi orvos
képviselte. Én erre azt mondtam nekik: „Nem, nem! Küldjenek egy bábát!“ –
erre tipikus szovjet válasz jött: „OK, nem gond.“– majd újra egy orvost
küldtek.

Évek múlva ravaszabbak lettünk, és Szentpétervárra a bábaiskolába
szerveztük a konferenciát, így nem tudták a bábákat távol tartani. Ez volt
az elsõ alkalom a Szovjetunió történetében, hogy szovjet bábák eljutottak
egy nemzetközi konferenciára.

E konferencia célja az volt, amit Magyarországon is meg kell érteni: a
bábaság egy teljesen független szakmává kell váljon. Nem az orvosoknak
kéne a bábákat tanítani, hanem a bábáknak kéne a bábákat képezniük.

A koppenhágai bábaintézetben egyetlen orvos sem tanít, csakis bábák képzik
a bábákat. Bábaságot tanítanak!

Ha orvos tanítja a bábákat, nem bábaságot fognak tanulni, hanem azt, hogy
miként legyenek az orvosok rabszolgái. Ez két különbözõ dolog! Tehát a
bábákat függetlenné kell tenni, a státuszukat pedig egyenlõvé kell tenni
az orvosokéval.

Ez nem lesz könnyû. Több bábát kell képezniük, mivel túl sok orvosuk van
és túl kevés bábájuk.

Tudják, hogy Angliában kb. 1000 szülész-nõgyógyász orvos van és kb. 30 000
bába? Ugyanez a helyzet Hollandiában, Dániában és Skandináviában is.

Látják? Nagyon érdekes, hogy az orvosok Magyarországon azt mondják, hogy
azért van szükség az orvosok jelenlétére a szülésnél, mert azt akarják,
hogy az biztonságban folyjék le. Erre én azt mondom, hogy ez egy érdekes
állítás. Európában kevesebb babát és anyát veszítenek el, mint
Magyarországon.

Skandináviában az esetek 75-80%-ban a bába kíséri be az anyákat a
kórházba, õ gondozza, õ látja el tanácsokkal, kíséri a szülést s az anya
nem is találkozik orvossal. Ez, az összes szülés 75-80%-ára jellemzõ! És
kevesebb babát veszítenek el, mint önök itt Magyarországon. Hát, hogy
mondhatják, hogy biztonságosabb több orvos jelenlétében szülni?!

A legbiztonságosabb tehát az a szülés, ahol nincs jelen orvos. Tehát, több
bábát kell nevelniük!

De arra is szükség van, hogy a várandósság, a vajúdás és a szülés alatti
eljárás tudományos kutatási bizonyítékokon alapuló legyen.

Ez azt jelenti, hogy amit tesznek, az összhangban kell legyen a legjobb
tudományos információkkal.

Egy nagyon jó példa van arra, hogy Magyarországon a gyakorlat nem ilyen.
Ez a gátmetszésrõl szól. Nem tudom, hogy áll ma a helyzet, de néhány évvel
ezelõtt a Semmelweis egyetemi kórházban jártam, körbevezettek, majd volt
egy beszélgetés, ahol megkérdeztem a professzort, hogy hány nõnél végeznek
gátmetszést. Erre õ furcsán nézett rám, és azt mondta: „Mindegyiknél.“
Erre én visszakérdeztem, úgy érti, hogy a szülések 100%-a gátmetszéssel
történik? Erre õ: – Igen!

Az egyik fiatalabb orvos mosolyogni kezdett és magyarul mondott valamit a
profnak. Én megkértem, fordítsák, amit mond. Azt mondta, hogy néhány
nappal azelõtt, egy nõ rögtön a kórházi felvétel után megszült, ezért
rajta utólag kellett gátmetszést végezzenek! Ez egy extrém példa, de a
tudományos adatokból tudjuk, hogy az esetek maximum 20%-nál lehet indokolt
a gátmetszés. Sõt, valójában az esetek 5%-nál van valóban gátmetszésre
szükség.

Azon a beszélgetésen az orvos azt mondta, ha nem vágnak, több szakadás
lesz. Nem!

Kevesebb szakadás lesz, ha nem vágnak!

Azt mondta, több vérzés lesz, de én azt mondtam, nem, kevesebb. Sõt
kevesebb szexuális probléma lesz, ha nem vágnak. Minden egyes érv, amit a
magyar orvosok a gátmetszés mellett felhoztak, tudományosan megalapozatlan
volt. Nem rendelkeznek helyes tudományos információkkal. Erre pedig
szükség van!

Láttam 1-2 évvel ezelõtt az otthonszülésrõl szóló levelet, amit a
szülészorvos társaság küldött a kormánynak. Tele volt tudományosan hamis
állításokkal. Rossz tudományos információval rendelkeznek az
otthonszülésrõl, a gátmetszésrõl stb.

Ezek nem gonosz emberek. Csak rossz információkkal rendelkeznek, mivel 50
évig az ismert rendszerben éltek.

Tehát a magyar változtatásokhoz legjobb lenne megtalálni a helytálló
tudományos adatokat, és felhasználni azokat a változtatások
véghezviteléhez. Ez nagyon fontos!

Más. Egy demokráciában, a hatalom embereinek a tetteit átláthatóvá kell
tenni minden ember számára. Semmi sem történhet zárt ajtók mögött. De
Magyarországon rengeteg zárt ajtó van a minisztériumokban és mindenhol.

Ez azért van, mert 50 évig így volt a Szovjetunióban is. Ki kell nyitni
ezeket az ajtókat.

Meg kell szerezni minden infót arról, hogy mi történik a kórházakban. Mi a
császármetszések, szülésmegindítások stb. aránya, mi a valós gyakorlat? A
halálozási arányok?!

Hány ember tudja, hogy 1000 baba hal meg évente a szülészeteken? Nem az
otthonszüléseknél, hanem a kórházakban! Tudják ezt az emberek?

Számos baba elõre nem látható események miatt hal meg, de jelentõs
részüknek nem kéne meghalnia, haláluk megelõzhetõ lenne. De ezt soha nem
fogják megtudni, mert ez az információ zárt ajtók mögött marad. Ezt meg
kell változtatni! Minden, ami a kórházakban történik, átlátható kell
legyen az emberek részére.

A magyar nõknek ki kell vívniuk a jogot, hogy eldönthessék, hol, hogyan és
kinek a jelenlétében akarnak szülni. Más országokban ez teljesen normális.

Évekkel ezelõtt Németországban 1 szülésotthon létezett, ma több mint 70
van. A német bábák1/3-a független, kórházon kívül dolgozik. 10 év alatt
drámai változás történt Németországban. Tudják miért?

A német orvosok megpróbálták elérni a kormánynál, hogy a nõk ne
választhassanak a szülés módjával, jelenlévõivel és helyszínével
kapcsolatban. Megpróbálták rávenni a politikusokat egy új törvény
megalkotására.
Erre a német nõk fellázadtak: Oh, Istenem, megpróbálják korlátozni a
szabadságunkat!
Mérgesek lettek. Mindenki arról beszél, hogy az orvosok milyen hatalmasak,
milyen erõsek.
Én tudok náluk erõsebbet: a mérges asszonyokat.

A nõk megakadályozták az új törvénytervezetet, s mivel a mozgalom
megindult, a változások is elkezdõdtek. Ez történt Új-Zélandon és más
országokban is. A bábák és a nõk együtt változtattak. Ez kell
Magyarországnak is! A magyar nõknek harcolniuk kell a jogaikért. Akkor,
amikor a magyar nõk teljes joggal dönthetnek majd a saját testükkel és
szülésükkel kapcsolatban, akkor, és csakis akkor lesz Magyarország szabad.
  – Köszönöm!
Bejegyezte: Katacs dátum: 15:37
Címkék: otthonszülés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.